Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Carlito

2013.07.31

 Név: Carlito

Magasság: 178 cm
Súlya: 100 kg
Származási hely: Karib-szigetekcarlito6.jpgSpeciális mozdulata: Back Stabber
Főbb eredményei: Intercontinental Champion, WWE Tag Team Champion, United States Champion

Carlos Edwin Colón, Jr. néven született 1979. február 21-én Puerto Rico-ban. Négyen testvérek, és szinte az egész család kötődik valamilyen módon a pankrációhoz.
Pályafutása 1999-ben kezdődött a World Wrestling Council-nál (WWC) Puerto Rico-ban. A beceneve itt „Carly” volt.

2003-ban az Ohio Valley Wrestling-hez került (ez a WWE tehetségkutató szervezete). 2004. októberében debütált a SmackDown-ban, mint Carlito, „aki mindenkit pofán köp, aki nem elég laza.” Első mérkőzésén egyből le is győzte John Cena-t, és United States bajnok lett. Ennek 42 napig örülhetett, mert Cena visszaszerezte az övet. Sajnos Carlito-t sem kerülték el a sérülések, és egy ilyen eset miatt jó időre ki is került a képből. Amikor visszatért, a SmackDown-ban kapott egy műsorblokkot „Carlito’s Cabana” címmel. Itt előszeretettel szivatta társait, ennek eredménye egy Big Show-val való hosszas csatározás lett.

2005-ben átkerült a RAW-hoz, ahol első mérkőzésén Shelton Benjamin-t verte, és lett Interkontinentális Bajnok. A címet később Ric Flair szedte el tőle.
WrestleMania 22-n összeállt Chris Masters-szel, hogy Tag Team bajnokok legyenek, de alul maradtak Kane és Big Show-val szemben.
Egy kellemesebb időszak következett, mivel a sztori írók jóvoltából Trish Stratus barátját játszhatta. A románc sajnos megszakadt, amikor Trish visszavonult.
2007-ben több alkalommal is visszatért a WWC-hez. Amikor ismét a WWE-ben bunyózott, Ric Flair-rel próbáltak Tag Team bajnokok lenni, de ez sosem sikerült. Ugyanilyen sorsra jutott Santino Marella-val is, amikor a csapat bajnoki övekre pályáztak.

2008-ban átkerült a SmackDown-hoz. Ide hamarosan öccse Primo is bekerült. A tesók összefogtak, és közönség kedvencekként szeptember 26-án legyőzték Zack Ryder-t és Kurt Hawkins-t a WWE Tag Team Címekért. 
A 25. WrestleMania-n címegyesítésre kerül sor. Az ellenfelek a World Tag Team bajnok Miz és Morrison voltak. Carlito-ék nyernek, és ezzel egyesítik a csapat bajnoki öveket.
A Bash alkalmával Edge és Chris Jericho győzi le őket, és szerzik meg a címeket. Az eset után nem sokkal Carlito nekitámad Primo-nak, és ezzel a csapatuk is feloszlik.

2010. elején az ECW műsora megszűnik, és helyette a WWE NXT adása veszi kezdetét, ahol feltörekvő pankrátorokat karolnak fel a már befutott profik. Carlito lesz az egyik ilyen profi, aki Michael Tarver útját egyengeti.
Április végén újra csapatot alkot öccsével, Primo-val.
Május 21-én a WWE váratlanul bejelenti, hogy megválnak Carlito-tól, mivel megbukott egy doppingteszten, és nem volt hajlandó részt venni egy rehabilitációs programban.

Az év további részében a WWC nevű kisebb szervezet rendezvényein szerepel.

 

A Videón egy Carlito vs Shelton Benjamin meccs van:   http://www.youtube.com/watch?v=4mB0bMnf478

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.