Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Daniel Bryan

2013.08.16

 Név: Daniel Bryan
Magasság: 178 cm
Súlya: 86 kg
Származási hely: Aberdeen, Washington bryan_face.0_standard_352.0.jpgSpeciális mozdulata: LeBell Lock
Főbb eredményei: US Champion, ROH World Champion

Bryan Danielson néven született 1981. május 22-én. 1999-ben először Dean Malenko, később pedig Shawn Michaels iskolájában tanulta ki a szakma fortélyait.
2000-ben debütált a Texas Wrestling Alliance szervezeténél, ahol csapat-bajnok lett.
Innen a Memphis Championship Wrestling-hez került, ahol William Regal tanítványa lett. Ekkor vette fel az „Amerikai Sárkány” becenevet.
2001-ben egy alkalommal a WWE Velocity műsorában is szerepelt, ahol kikapott a WWE Bajnok John Cena-tól.
Innen Japánba ment a New Japan Pro Wrestling-hez. Itt szólóban és csapatban is nagy sikereket ért el, meccseit pedig maszkban vívta.
2002-ben a Ring of Honor-hoz került. Sokan úgy gondolják, hogy hatalmas szerepe volt a szervezet fejlődésében. Bár imádja a közönség, a világbajnoki övet csak 2005-ben tudja megszerezni. A hónapok múlásával minden lehetséges kihívót levert. A ROH-nak volt egy másik bajnoki öve is, ami a Pure Championship névre hallgatott, és Nigel McGuinnes volt a gazdája. A két bajnok feltette egymás ellen az övét, és Bryan került ki győztesen. Ezzel ő lett a szervezet első Egyesített Bajnoka. 15 hónapig maradt bajnok, amíg ki nem kapott Homicide-tól.
2007-től kezdve többször is megszerzi a csapatbajnoki öveket. A ROH mellett számos másik szervezetnél is fellépett, és mindenhol begyűjtött valamilyen bajnoki címet.

2010. januárjától egy hónapra a Florida Championship Wrestling tagja lesz. Itt kapja meg a Daniel Bryan ringnevet.
A februárban elkezdődő WWE NXT műsorának ő lesz az egyik zöldfülűje. Mentorának A Mizt kapja, akivel egyáltalán nem jön ki. Sajnos hamar kiesik a műsorból, aminek a kommentátor Michael Cole kifejezetten örült. Ennek köszönhetően egy mini viszály alakul ki közöttük.
Június elején az NXT 1. szériájának zöldfülűi rátámadnak a RAW pankrátoraira, és munkatársaira (ők lesznek később a Nexus). Bryan ekkor egy nyakkendővel fojtogatni kezdte a ring bemondó Justin Roberts-et, ami miatt a szervezet elbocsátotta a pankrátort.
Ismét a független szervezetek világába csöppent, de csak néhány hónapra. A SummerSlam-en ismét visszatér a WWE-hez, méghozzá a WWE Csapatának hetedik embereként. Az ellenfél a Nexus volt, akiket sikeresen le is győztek. A visszatérésnek Miz egyáltalán nem örült, ami egy nagy viszályhoz vezetett. Ennek köszönhetően Daniel a szeptemberi Bajnokok Éjszakáján az Egyesült Államok Bajnoki Címét is elszedi korábbi mentorától.



Danielson vegetáriánus.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Kézdi

(Luki Lehel, 2013.08.17 09:39)

Nem semmi amiket megcsinál egy meccs alatt Deniel "kecske Bryan,nagyon bírom!
Jó nyaralást neked héfőtől remélem folyt.köv.