Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Lex Luger

2013.08.27

 Név: Lex Luger
Magasság: 193 cm
Súlya: 120 kg
Származási hely: Buffalo, New Yorkluger_kep.jpg               Speciális mozdulata: Running forearm smash, torture rack
Főbb eredményei: WCW World Heavyweight Champion, WCW World Tag Team Champion, United States Heavyweight Champion, 1994-es Royal Rumble győztes

Lawrence Wendell Pfohl néven született 1958. június 2-án. Fiatal korában végig football-ozott, és miután lediplomázott, profi játékosként kereste a kenyerét egészen 1984-ig.

1985-ben döntött úgy, hogy profi pankrátor akar lenni. Edzője Hiro Matsuda volt, aki Hulk Hogan-t is tanította. Ekkor vette fel a Lex Luger nevet. Az ötlet a Superman-ből jól ismert Lux Luthor-ból jött.
Az NWA floridai szervezeténél debütált, ahol meg is szerezte a régió bajnoki címét.
1987-ben kerül át a WCW-hoz, mint gonosz karakter. Itt a „Total Package” becenevet kapta. Ric Flair „Four Horsemen” csapatának lett a tagja. Nikita Koloff legyőzésével NWA United States Bajnok tudott lenni. Pár hónappal később Dusty Rhodes szerzi meg az övet. Mivel a címvesztéshez a Four Horsemen gárdájának is köze volt, kilép a csoportosulásból, és közönségkedvenc lesz. Barry Windham-mel megalkotja a „Twin Towers” formációt, és a csapat bajnoki öveket is begyűjtik. Társa azonban elárulja, és elbukják a címeket.
Pár nappal később Jim Crockett Sr. tiszteletére egy tag team tornát rendeznek, ahol összeáll Sting-el, és megnyerik az eseményt.
1988-ban nagy ellenfele az NWA bajnok Ric Flair volt. Sokszor megküzdöttek egymással, de az övet egyszer sem sikerült elhódítani.
Legyőzi Barry Windham-et, és újra US Bajnok lesz. Pár hónap múlva Michael P.S. Hayes megkaparintja az övet, de Lex néhány nap alatt visszaszerzi, és gonosz karakterré válik.
Az övet ezután folyamatosan megvédi, sőt a világbajnok Ric Flair is újra előtérbe kerül. A viszály alatt megint közönségkedvenc lesz, de az övet nem tudja megszerezni.
Az US címet 1990-ben veszti el Stan Hansen ellen. 523 napig volt az Egyesült Államok Bajnoka, és ezzel ő tartja mind a mai napig a rekordot. A címet egyébként rövid időn belül újra visszaszerzi.
Sikerül újra kiharcolnia a lehetőséget, hogy megszerezhesse Flair világbajnoki övét, de Ric otthagyja a szervezetet, az övet meg viszi magával. Mivel nem volt a WCW-nak bajnoka, ezért a Luger vs. Windham meccs győztesét nevezték ki új bajnoknak. A csatát és az övet Lex nyeri.
1992-ben a SuperBrawl II alkalmával Sting győzi le, és lesz az új bajnok.

Az öv elvesztése után ott hagyja a szervezetet. Nem sokkal később motor balesetet szenved, és pihenőre kényszerül.

1993-ban igazol át a WWF-hez. Megkapja a „Narcissist” becenevet, és egy hiú, beképzelt, önmagát tökéletesnek tartó karaktert formáz meg. Bejöveteleinél mindig nagy tükrök előtt pózolt. A motoros balesetét is bevették a sztoriba. Eszerint az alkarjába egy fémlap van beépítve, és ezzel még nagyobb kárt tud okozni ellenfeleiben. Később a vezetőség arra kötelezte, hogy viseljen könyökvédőt, persze ezt általában a megfelelő pillanatban eltávolította.
Első nagyobb viszálya Mr. Perfect ellen volt. Kettejük végső ütközetén Luger győzedelmeskedett a WrestleMania IX alkalmával.
Igazi közönségkedvenc lesz, amikor legyőzi Yokozuna-t egy body slam versenyen. Megkapja a „Made in the USA” és az „All-American” beceneveket. Yokozuna az akkori világbajnok, így amikor viszályba kerülnek egymással, Lex a címért is megküzdhet, de nem jár sikerrel.
1994-ben megnyeri a Royal Rumble-t Bret Hart-al együtt, mivel egyszerre esnek ki a ringből. Ennek következtében a WrestleMania-n Bret az öccsével vív egy csatát, míg Luger a bajnokkal mérkőzik meg. Bret a Luger vs. Yokozuna meccs nyertesével küzdhetett meg a címért az est főmérkőzéseként. Luger meccsén Mr. Perfect volt a vendég bíró, aki Yokozuna-t hozta ki győztesnek. Az est végén egyébként „Hitman” lett az új bajnok.
1995-ben csapatot alkot Davey Boy Smith-el „The Allied Powers” néven. Bár nagyon sikeresen működnek együtt a ringben, a csapat címeket mégsem sikerül megszerezni.

Augusztustól újra a WCW égisze alatt bunyózik. Nem sokkal érkezése után újra negatív hőssé válik, amikor kikezd az aktuális bajnokkal, Hulk Hogan-nel.
1996. januárjában csapatot alkot a régi baráttal Sting-el, és a Harlem Heat formációt legyőzve WCW Csapatvilágbajnokok lesznek. Februárban legyőzi Johnny B. Badd-et, és kis időre a World Television bajnoki övet is begyűjti.
Az év közepétől újra pozitív hőssé válik, amikor a WCW vezéregyénisége lesz a nemrég megalakult nWo csoportosulás ellen, akik a WWF-ből érkeztek, és át akarták venni a szervezet irányítását.
SuperBrawl VII alkalmával összeáll The Giant-el, és újra csapatbajnok lesz az Outsiders legyőzésével, ám az öveket nem sokkal később visszaszerzik a korábbi bajnokok.
1997-ben a Bash at the Beach-en leveri Hogan-t, és WCW Nehézsúlyú Világbajnok lesz. Az övet Hulk 5 nap múlva visszaszerzi.
1998. vége felé tagja lesz az nWo pozitív karakterekből álló formációjának, aminek a neve „nWo Wolfpac”. Bret Hart-ot legyőzve 5. alkalommal is megszerzi az US övet, de egy nappal később visszavándorol a cím korábbi tulajdonosához.
1999. közepétől újra gonoszként akciózik The Total Package néven. Menedzsere Miss Elizabeth lesz.
Amikor 2001-ben a WWE felvásárolja a WCW-t, Luger nem kerül át az új szervezethez.

2002-ben Európában lépett fel, majd 2003-ban átkerül a TNA-hez. 2006-ig bezáróan kisebb szervezeteknél tűnik fel, majd bejelenti visszavonulását.



Pfohl elvált, és van egy fia, meg egy lánya. 2003-ban Elizabeth Hulette-tel járt (Miss Elizabeth). Ebben az időben többször is összetűzésbe keveredett a rendőrséggel ittas vezetésért, és bántalmazásért, amit barátnőjén gyakorolt. Elizabeth május 1-én Pfohl lakásán halt meg kábítószer túladagolásban. A sok illegális szer miatt letartóztatták a volt pankrátort, 2005-ben pedig 5 év felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
2006. szeptemberében megkeresztelkedett, elvonult a világ szeme elől, és próbált egyenesbe jönni a hit segítségével.
2007. októberében egy ideg megsérül a nyakában, és lebénul. Az orvosok szerint már az is csoda, ha valaha járni tud. Jelen állás szerint kis időre meg tud állni a lábán, egyébként pedig csak mankóval tud közlekedni. Ismerősei elmondása alapján súlya most 70 kiló körül van.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Kézdi

(Robi , 2013.08.28 10:49)

Hú mennyi önéletrajz régi pankrátorokról de jó!
Milyen öreg már Lex....